Karácsonyhoz közeledve...

2008. dec. 2. 2008. dec. 2. 18:09
még nincsenek kommentek
Kategóriák: valamik...
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék
ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert,
panaszkodni kezdtem magamnak:

" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell
mennem"

"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire
szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."

Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az
árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a
drága játékokkal?

Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan
ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.Aztán a kisfiú
odafordult a mellette álló idős
hölgyhöz:

"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a
babát?"

Az idős hölgy ezt felelte:" Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt
a babát,kedveském"

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.

Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a
babát?

"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most
Karácsonyra.Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki."

Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt.

"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ô van. Oda kell ahhoz adnom
anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy . "

A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.

"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen."
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt
gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."

Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután
mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról,amelyen éppen nevetett. Aztán
azt mondta nekem:

"És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, igy soha nem
fog engem elfelejteni."

"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de
apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen."

Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a
fiút:

"Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"

Oké - mondta. "Remélem, van elég."

Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük
a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta:

"Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."

Aztán rám nézett és hozzátette:

"Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen
elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a
húgomnak. Meghallgatott!

Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát
anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.

"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."

Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből-

Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik
említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy
fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus
állapotban van.

A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a
kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.

Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd
ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a
látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.

Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy
érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú
érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.

És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
A Dalai Láma

Czirkány Imre: Két korhadó koporsó

2008. nov. 10. 2008. nov. 10. 17:40
még nincsenek kommentek
Kategóriák: valamik...
Czirkány Imre: Két korhadó koporsó
Az egyikben az édesapám alszik már huszonkilenc éve.
Fényes, pléhburkolatú koporsó. Én akkor aranynak hittem. Pedig már kilencesztendős voltam. Mégis hittem a mesékben. Csakis a mesékben hittem! A falusi, egyszerű fakoporsók között pedig mesébe illő volt valóban az apám koporsója. Talán büszkélkedtem is vele, hogy lám, az én apám aranykoporsóban fekszik! Talán karon is ragadtam a hitetlenkedőket, talán oda is vezettem a fényes ravatal elé és mondtam: - No, nézzétek! No, mit mondtam? Ugye, hogy arany?
 
Huszonkilenc éve már. Nem emlékszem mindenre, de azt tudom, hogy halálában is büszke voltam az én apámra! A koporsójára is.
 
Ő volt az életem legnagyobb, legdrágább és első vesztesége. Akkor ütött arcon legelőször az élet. Számomra addig ismeretlen mélységből fakadó könnyeket sírtam. Nagyon keservesen és nagyon sokat. De amikor a könnyem folyása megállt, aprólékosan megbámultam koporsóját. Megsimogattam a fényes pléhburkolatot és apró ujjaimmal kitapogattam minden kis domborművet rajta. Tetszett. Elnézegettem.
 
Amikor aztán összekulcsolt, merev kezére, felkötött állára tévedt kerekre nyílt szemem, megrémültem és bátorításul, mint mindig, most is az ő, szenvedéstől bánatosra festett, de rám mindig mosolygó, meleg tekintetét akartam keresni. Csak akkor eszméltem rá, hogy a szeme le van csukva. Akkor döbbentem rá, hogy az apám tekintete többé már nem az enyém! Fájót, éleset dobbant a szívem... Valamim volt és elveszett... azt éreztem. Kiszaladtam a halottas szobából a világosra.
 
Az udvaron, a bejárat előtt, a falhoz támasztva, ott állt a koporsó fedele. A nyári napsugár, ahogy végigtáncolt a cifra ékességeken, odacsalogatott. Véletlenül senki sem volt a közelben. Odabátorkodtam. Végigjártattam apró ujjaimat a cifraságokon, tenyeremet megcsiklandoztam a pléhrészek csiollogó simaságán. Elolvastam vagy kétszer is az apám aranybetűkkel kírt nevét. A másik oldalon meg: élt 52 évet.
 
Aztán a koporsófedél alá bújtam.
Alulról csodálatosan egyszerűnek látszott az egész. Semmi csillogás, semmi arany, csak valami kékesszürke festékkel volt befestve.
 
Halottnézők jöttek. Megálltak a koporsófedél előtt is egy pillanatra. Megnézték. Talán a feliratot is elolvasták. Én mozdulatlan csendességben lapultam meg alatta. Nem akartam, hogy megsimogassanak. Nagyon sokan simogattak meg már aznap és úgy fájt a simogatásuk.
 
Éreztem, hogy a szemem még könnyes. Megdörzsöltem az öklömmel. Hosszú szempillám alatt annyi könny lapult meg, hogy a mutatóujjam hegyére is jutott még egy kövér cseppecske belőle, odanyomtam hát ezt a nagy cseppecskét a koporsófedél szürke belsejére. Határozottan érdekesnek találtam, hogy az érintés nyomán egy fekete pont rajzolódott oda.
 
Mégegyszer odanyomtan az ujjam. Az eredmény ugyanaz. Két fekete pont egymás mellett. Mint két tágranyílt szem!
 
A többi már magától adódott. a két pont közé húztam egy vonalat - adta a könnyet bőven a másik szemem, - abból kitelt az orr is, alája egy vonás: a száj, az egészet most karikába foglaltam és kész volt a fej.
 
Nyitott szemű emberfejet rajzoltam. Szegény apám szeme úgyis csuka már! Ki tudja, ha aztán mégis kinyitná a szemét, mikor már ráborul ez a koporsófedél, látja a rajzot, amit én rajzoltam! Nyitott szemű ermbert, az én csukott szemű apámnak...
 
Könnyből már nem futotta tovább, megnyálaztam hát az ujjam és a nyitott szemű emberfej alá odaírtam a nevem is:
I M R E 
Nagyon megkönnyebbült a lelkem utána.
Sírtam még azután is sokat, különösen azért, mert az anyámat zokogni láttam. Sírtam az úton is, mert nagyon lelkemre nehezedett a gyászinduló. Még ma is belereszketek, ha a szomorúan ismerős motívumokat hallom.
 
Úgy hiszem, a temetőben, a kripta mellett, nem is sírtam. Új, családi kripta volt, az apám volt első lakója. Tiszta volt, frissen meszelt és a koporsó még lenn is ragyogott benne.
A temetés után haboskávét kaptam.
 
*
 
A másikban az édesanyám alszik már huszonnyolc éve.
Messzi, öreg diákváros legkisebb gimnazistája voltam akkor. 
Én ezt a koporsót nem akartam látni!
Apám aranykoporsója volt szinte utolsó képem a szülőfalumból. Ha behunytam a szemem és kissé megdörzsöltem, még tisztán kirajzolódtak előttem csillogó díszei.
 
hazavittek haldokló anyámhoz. Megcsókolt, mosolyra torzult a fájdalom ránca arcán és hidegüllő kezébe fogta a kezem. Rám nézett és felém súgta reszkető suttogással: - Imriském...!
 
Aztán elfordította a fejét, úgyhogy ne láthassam a könyét.
Én is elfordítottam a fejem, úgy kínáltam arcom másik felét az Életnek, hogy odaüssön, üssön, amekkorát csak akar... én kiállom... csak ne...
De mégis a szívembe ütött. Ököllel.
Az anyámat szerettem legjobban a világon!
Valaki elvont az ágytól és én kimenekültem a világosságra. Menekülni akartam! Sírva könyörögtem, hogy vigyenek vissza az iskolába! Még ma!
 
Nem akartam, nem bírtam még egy koporsót látni. Megértették. Visszavittek.
 
Vigasztaló szavakkal vettek körül. De azok leperegtek rólam. Én már csak a meséknek hittem! Hogy aztán nem volt már, aki meséljen, meséltem én magamnak. Azt, hogy az én anyám nem is halt meg. Nem igaz! A fekete gyászszalagot sem tűztem fel!
 
Este, mikor az ágyamba bújtam, vézna lábszárammal, még véznább karommal átkaroltam a dunnám, a párnám és belesúgtam:
- Anyukám...
tisztán hallottam a választ:
- Imriském...
Aztán álmodtam. Felőle. Nem is halt meg. Beteg, az igaz, hiszen láttam is... de már biztosan jobban van. Csak nem akarják még nekem megmondani, mert valójában én meg sem érdemlem, hiszen most is intőt kaptam számtanból! Hanem év végére, ha aztán kijavítom azt a vacak számtant... akkor aztán kézen fognak és titkolódzó mosolygások kíséretében odavezetnek majd a mi régi házunk elé és azt mondják:
- ... de ha még egyszer intőt kapsz...
De én nem fogok addig várni, míg ők befejezik a mondatot! Anyukám se állja azt ki a kiskapu megett, hanem... kiszalad hozzám... átölel... és...
Reggelre ilyenkor mindig könnyes volt a párnám.
 
*
 
Valami négy-öt év is kellett hozzá, hogy elkopjék az álmom eleven színe. Kamaszodni kezdtem, de még mindig visszasírtam az álmom. Akkor kezdett fájni, hogy nem is láttam az anyám koporsóját.
 
Egyszer aztán kinyílt a kripta ajtaja. Egyik nagybátyámat temették. Ott álltam én is a gyászolók között, de nem hiszem, hogy sírtam volna. Én már elsirattam az én halottaimat. Fakulni kezdtek az emlékek is.
 
A gyászolók közt álltam, szemben a kripta szájával. Sűrű, fekete sötétség ásított belőle felém. Nem tudtam levenni róla a szemem. Csak néztem, néztem, merően, mint a megigézett. Addig néztem a sötét kriptatorokba, míg egyszer csak nagyot dobbant a szívem..! Mintha egy koporsó végének sötét kontúrját látnám... Sötét, penésszínű koporsó... talán az édesanyám koporsója, melynek látása elől megszöktem... melyre nem hullt az én könnyem, pedig én tudom, hogy mennyire szeretett!
 
Akkor vitték le nagybátyám koporsóját a vállalkozó munkásai. Már szállingóztak is kifelé...
Lábam megdermedt... torkom elszorult...
Csendesen sírdogáltak körülöttem, észre sem vették, mi szaggat belülről...
Az utolsó ember is kilépett a kriptából.
A penésszínű koporsó mintha megmozdult volna... mintha azt súgta volna:
- ... Imriském!
Mellettem állt egy hölgy, a család kedves ismerőse, virág a kezében.
Valósággal kirántottam a kezéből és a kripta torkába vetettem magam...
 
Ott lenn aztán megtorpantam a felém kandukáló, penésszínű, korhadó fakoporsó mellett. lepergett már az oldaláról a kripta földjére sok aranyozott, szétmállott papírbetű, de annyi maradt még, hogy az anyám nevét elolvashattam. Édesapám nagy aranykoporsója ott állt mellette. Megszíntelenedett már a fényessége, de még így is szép volt. Édesanyám színtelen, kis fakoporsója úgy húzódott melléje, mint valamikor régen... szinte hízelegve... kedveskedve...
 
Reszkető kezemmel megsimogattam a nyirkos koporsót és óvatosan ráhelyeztem a csokrot.
A szememből egy nehéz könnycsepp esett szuvasodó fájára. Beitta abban a pillanatban...
Visszahúztak a kriptából. De már akkor görcsös zokogással sírtam.
Nagyon könnyű lett utána a szívem.
Ott álltam, míg újra be nem falazták a kriptát.
 
*
 
Biztosan tudom, hogy mikor az utolsó téglát is helyére rakták, amikor újra csendes sötétség takarta be a kripta lakóit, az a kis, korhadó fakoporsó még közelebb húzódott a fakuló aranykoporsóhoz, annyira, hogy az otthagyott csokorból már egy virágszirom megérinthette amazt is...
... és az érintésre megszólalt az apám:
- Ugye nem maradtál mégsem látatlanul? Most már az álmod is édesebb lesz, ugye...? aludjunk, édesem... jó éjtszakát...!!
A Dalai Láma

Hjajj...

2008. aug. 15. 2008. aug. 15. 12:23
még nincsenek kommentek

Az elmúllt időszakban (mióta nem írtam) sok minden történt velem. A barátaim (akikkel mostanában nem is beszélek, tisztelet a kivétel) talán tudják mi az a sok dolog, de már ebben sem vagyok biztos. Nem szeretek másokkal a szerény kis életemről fecsegni, főleg ha az egy kívülálló, s semmi köze hozzá. Igen, még a barátaimnak is csak nagyjából vázolom a helyzetet, habár akad pár kivétel akiknek mindent elmondok, vagy majdnem mindent. Ott van például Barbi, ő a legjobb barátnőm. De ott van még Móni, Zsuzsi, Kati is, velük majdnem mindent megosztok, habár elég nehezen, néha úgy kell harapófogóval kihúzni belőlem. Nem mintha nem szeretném őket, sőőt, nagyon is, de nem szeretek magamról beszélni. Úgy gondolom nincs jogom ezzel untatni őket. Persze ez hülyeség, mert ha már kérdezik biztos érdekli is őket. De hát én csak ilyen makacs vagyok, nem hiszem, hogy mások arra vágynának, hogy megosszam velük életem minden egyes másodpercének történéseit. Na és akkor itt ez a blog. Úgy gondolom itt is csak a legfontosabb dolgokat írom le, de nem is tudom miért. Itt aztán mindenki beleláthat az életembe, s kialakulhat rólam némi fogalma. Ez még nem is érdekel, mert ugye mit számít mások véleménye, pláne olyanoké akiket nem is ismerek...

“Mások rólad alkotott véleménye nem kell, hogy a te valóságoddá váljon!”
(Les Brown)
Szóval nem tudom mit akartam ebből kihozni, már elfelejtettem. Ez van...Mostanában elég sok dolgot felejtek el. Öregszem, mi tagadás. De én nem akarok felnőlni, s vén öregasszonyként tengetni életem utolsó napjait. Lehet leszek olyan szerencsés, hogy még öregkorom előttelkapok valamihalálos nyavaját, amiben még szenvednem sem kell. Ha nem akkor is kinyírom magam mielőtt öreg leszek. Kiábrándító ránézni akár egy vénasszonyra is. Szánalmas, de hát ki tehet róla?! Az öregedés egy természetes folyamat, de én nem akarok ebben részt venni. Nem a szépség elvesztése miatt (habár most sem vagyok egy szépség), hanem mert ahogy az ember öregszik, s egyre tapasztaltabbá válik, kezdi elveszíteni azt, ami számomra oly fontos, mégpedig azt az önmagát, aki mindig is szeretett volna lenni. Elveszti az álmait, már álmodni sem mer arról amiről régebben határozott elképzelései voltak. Megváltozik a dolgokról alkotott véleménye, mivel időközben sok ezernyi tapasztalattal gyarapodik. Az ember képes olyan dolgokról lemondani, aminek a megszerzéséért egyszer kudarcot szenvedett. Felnőtt korára az ember, akárhogy is vesszük, nagyon befolyásolhatóvá válik. Nem pont más emberek befolyásolják, hanem a körülötte lévő dolgok. Lehet, hogy érthetetlen vagyok, de aki meg akarja érteni, az megérti mit hebegek- habogok itt. na persze nem ez az egy hátránya van az öregedésnek. Ha valaki már "felnőtt" azt hiszi elég bölcs is ahhoz, hogy másoknak megmondja mi jó nekik, s beletaposson a gyermekek világába. Na azt már nem. Szerintem a legjobb dolog az életben az, hogy mindenki a saját kárán tapasztalhatja meg, hogy mi a jó, s mi a rosz neki. De persze ebbe is bele kell, hogy szóljanak a felnőttek, az ember saját dolgaiba, álmaiba. Attól még, hogy nekik nem sikerült, nem jelenti azt, hogy nekünk "gyerekeknek" sem fog majd egyszer. Utálom ha egy ember beleszól a dolgaimba, s meg akar védeni a kudarctól. Hát a jó égbe, én én vagyok, s csak én tudhatom mit akarok, s mi jó, vagy éppen nem jó nekem. Na mindegy, erről a témáról még órákat tudnék zengeni, de gondolom senkit nem érdekel. Jó lenne ha lenne egy olyan világ ahol csak gyerekek élnek. Hol vagy Pán Péter?? Szerintem mindenki tudja, hogy milyenek a gyerekek a maguk rosszaságával és jóságával együtt. Ők legalább őszinték. De szerintem minden egyes felnőttben is ott szunyjad valahol a gyermek. Csak éppen nem merik felébreszteni, mert hát ők már mennyit csalódtak az életben, s csak ők tudják mi a jó, na persze....Inkább erről ennyit... Szóval sok minden történt velem. Voltunk 7 hónaposak cicamorzsával, mentünk is moziba, elvileg hárman. De közben sikerült összevesznem a harmadikkal, így csak Gábor meg én voltunk. Hála az égnek sikerült kibékülnöm Barbival, s most itt nyaral nálunk. Hiányyoznak a többi barátaim is. De lassan (gyorsan) jön az iskola kezdete. Fujj de utálom, én nyarat akarok míg csak élek, még a rohadt fullasztó meleg sem érdekel. (Nem szeretem a tanárokat, ők is felnőttek, de külön fogalom) Szóval hiányzik mindenki a barátaim közül, de szerencsére Barbi itt van. (Pont most nem...) És hiányzik cicamorzsa is, de nagyon. :D Jajj de nem vagyok ilyen vidám, most sem akar valami miatt felmászni msn-re. De majd támadnak az sms-ek, s akkor talán. Úgy volt, hogy Barbi megy haza, de mégsem, vagyis igen, csak jön vissza, aminek persze örülök, de terveztem valamit holnapra vagy holnaputánra Gáborral. Le akartam csalni Hatvanba, kitaláltam egy jó programot, de úgy látszik akkor majd máskor. Tegnap voltunk Barbival Hatvanban, fagyiztunk, szétnéztünk, megnéztük régen hol lakott anyukám meg apukám, meg én is egy éves koromig. :P Aztán a dög melegben kibattyogtunk Újhatvanba rokonunkhoz. Ott mint mindig szeretettel fogadtak. Kajáltunk, kicsit kipihentük magunkat, majd rohantunk a buszhoz. Haza érve támadt egy jó ötletünk, vagyis már Hatvanban a nagy meleg hatására is megvoltak az alapok. Leterítettünk az udvar lejtős részére egy nylon-t, mégpedig a medencénk tetejének takarófóliáját, amit sikerült is félig kiszakítanunk. XD Ez után leöntöttük pár vödör vízzel a medencéből (mivel abban meleg volt a víz, nem úgy mint a kerti csapban), s beszappanoztuk. Vagyis ezt a műveletet öcsém végezte. De hát a szappan nem csúszott, így anyám nagy örömére kivittük a mosogatószert, s azzal kentük át a vizes nylont. Na hát úgy csúszott, hogy csak na. El is vágódtunk rajta "párszor", meg hát szereztem pár piros foltot is. Hason meg mindenhogy csúszkáltunk rajta, amit csak el lehet képzelni, mindezt rendes ruhában. A vége az lett, hogy tetőtől talpig vizesek és mosogatószeresek lettünk. Persze a mosogatószer vízzel érintkezve habzik, így mi is tiszta habok voltunk. Mindennek a végén öcsém fogta a slagot, s a jég hideg vízzel úgy lelocsolt....Azt hittem meghalok, olyan hideg volt a víz. Mindenki kapott belőle, azt hiszem. Majd bementünk s összevizeztük az egész lakást. Gyorsan lefürödtünk, majd kivánszorogtunk nagy este az udvarra. Ott aztán hintáztunk vagy egy órát, s jajj, a többit inkább már el sem mondom. :-D Akit érdekel az tud róla, akit meg nem, az ne is kérje....:P

S végül egy idézet valakinek...:P Ha kitalálja, hogy ő az, kap még egy Nobel-díjjat.:P

“Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.”
(Balzac)

 

A Dalai Láma

Neked :)

2008. aug. 1. 2008. aug. 1. 18:28
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Gondolatok...
Szeress, mert rövid az élet
Szeress, mert meghalok érted
Szeress, hogy viszont szeresselek
Szeress, hogy tudjam szeretlek
Szeress, hogy velem boldog legyél
Szeress, nehogy egy életet tönkre tegyél
Ameddig szeretsz addig élek,
Szeress, sokáig, mert meghalni félek!
 
 
 
A Dalai Láma

Agyrém!!!

2008. júl. 31. 2008. júl. 31. 2:21
még nincsenek kommentek
Kategóriák: valamik...

Este van már nyolc óra....

Vagy hajnali kettő? Tök mindegy, csak ne higyjétek, hogy nem ismerem az órát. Ez a 0 értelmi szintű böngészőm (bocsika, tudod, hogy szeretlek, csak hát na...) nem bírja felfogni, hogy én most blogolni akarok s nem levelezni. Mikor beírom a címsorba, hogy free kijön, hogy freemail. S persze az okos és időt nem pocsékoló ember már oda sem néz, hogy mi a biz-basz van ott, már nyomja is az entert. No de kérem, én most nem levelezni akarok. Az istenit....Én elvárom, hogy a böngészőm tudja mire gondolok, mert az milyen már, ha végig be kell írnom, hogy freeblog....Majd megpróbálom azt az ubi zeller féle gondolatátvitelt, hátha bejön. Na igen, de nem azt akartam mondani.
Este van. Ezt a vak is látja, vagyis az mindig azt lát no mindegy, így duplán igaz. Szóval már ide is rég ítam. Lehet szerencse is az erre tévedőknek. Igaz nem hiszem, hogy az évi látogatottságom meghaladja az 5 főt, de már így is sokat mondtam. Mindegy, engem nem zavar. Néha jó kicsit leírni ami jön abból a kis fejecskémből. Mondtam már, hogy lehet nagy a fejem? Vagyis szerintem az, de úgy érzem semmi sem tökéletes rajtam. Lehet kicsit elfogult vagyok magammal szemben. Ilyenkor mondaná azt anyám, hogy nem magadnak kell tetszeni. Egy részben igaza van, más részben meg nem. De ez bonyolult, főleg így este. Amúgy nem vagyok én ilyen kis önmarcangoló. Ha a testem nem is, de az agym tökéletes. S ne nézzetek egoistának, kicsit se. Most kedvem lenne ide egy msn-es smiley-t tenni, de ebbe az egy bejegyzésbe most egyet sem rakok. Csak azért mert. Mondjuk magam sem tudom miért nem. Msn forever. Már nagyon arra áll az ujjam. Vagyis ne tessék rosszra gondolni. Úgy értem, hogy az msn-es smileykra. Mindegy.
Ma voltam ám tóparton futni. Vagyis inkább sétálni, de futásnak indult, a szándék meg volt na. Mondjuk futottunk kicsit, mikor becsöngettünk két házba éjnek idején. Szerencsére nem vettek észre, de lehet holnapra már itt lesz a bíróság végzés és az elfogatóparancs ellenünk. Vagy éppenséggel ha megláttak minket a nyavajás lakók, akkor itt fognak kopogtatni az ajtón, hogy milyen gyerekeik vannak már. Nem is tudom melyik a jobb. Én nem engedném be őket az biztos. Mi ártatlan bárányok vagyunk, csak hát az a baj, hogy a szüleim úgy ismernek mint a rossz pénzt. Vagyis csak majdnem. De amiről nem tudnak az nem fáj nekik....Most meg nem tudom mit akartam írni, nagyszerű....Ja, eszembe jutott...
 Szeretném itt is megköszönni Gábornak az ajándékot amit tőle kaptam e-mail-ben. Tényleg nagyon köszönöm. Most viszont picit mérges vagyok rá hogy nem mászik nekem most föl msn-re.  Visszatérve az ajándékra....Én is nagyon szeretem őt, meg le sem tudom írni mit érzek. Kicsit csöpögősre sikeredett az ajándék, de a lényeg, hogy mit akar kifejezni vele. S jajj tényleg nem tudom leírni mit érzek. Amúgy ez nem nézi a telefonját? Már küldtem neki annyi sms-t, de nem mászik fel. Lehet nekem is el kéne már tennem magamat, de nem kell örülni, ha el is teszem nem örökre. Talán jobb is lenne most ezt abba hagyni, mert a végére még egy olvasóm sem marad életben ha mindezt végig kell olvasnia. Na látjátok, ezért nem érdemes ide járni! Én előlre figyelmeztettelek ám. Néha agyrém tudok lenni, főleg ha késő este van és unatkozom. Pedig ma nem is délután keltem. Kivételesen reggel. Holnap, vagyis ma is reggel fogok kelni terveim szerint. De ki tudja mit hoz a jövő. Azannyát, már ilyen sokat össze hadováltam? No, én jó politikus lennék. De nem áll szándékomban annak menni, meg egyáltalánbeszélni sincs kedvem róluk. Na de be is fejeztem, inkább nem folytatom mert még bolondnak néztek. Sebaj...

A további viszont (nem) látásra. A pálinka legyen veletek, méghozzá a jó magyar házi pálesz.... 

A Dalai Láma

Valakinek, aki kedves nekem...

2008. júl. 17. 2008. júl. 17. 20:51
még nincsenek kommentek
Kategóriák: valamik...

 

  Jó napot! - mondta a róka.
     - Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
     - Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
     - Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
     - Én vagyok a róka - mondta a róka.
     - Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
     - Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
     - Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     - Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
     - Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     - Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
     - Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     - Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
     - Kapcsolatokat teremteni?
     - Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
     - Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
     - Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
     - Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
     A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
     - Egy másik bolygón?
     - Igen.
     - Vannak azon a bolygón vadászok?
     - Nincsenek.
     - Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
     - Nincsenek.
     - Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
     A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
     - Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
     - Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
     - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
     - Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
     - Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.

     - Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
     - Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
     Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
     - Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
     - Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
     - Igaz, igaz - mondta a róka.
     - Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
     - Igaz, igaz - mondta a róka.
     - Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
     - De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
     A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
     - Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
     A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
     - Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
     Azzal visszament a rókához.
     - Isten veled - mondta.
     - Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
     - Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
     - Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
     - Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
     - Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
     - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
A Dalai Láma

Csak ma...

2008. júl. 13. 2008. júl. 13. 13:21
még nincsenek kommentek
Kategóriák: valamik...

1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.

2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.

3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.

4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.

5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.

6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.

7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.

8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.

9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.

10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.

 

 

(Dale Carnegie - Sikerkalauz 2)

 

A Dalai Láma

Mindennapok...

2008. júl. 8. 2008. júl. 8. 15:39
még nincsenek kommentek
Kategóriák: minden
“Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket - a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.” (Tatiosz)

 

Zajlik az élet gyerekek....még ha lassan is. Itt a nyár, s nem tudok mit kezdeni magammal néha, de azért mindig találok valami jó elfoglaltságot. Nem kell hozzá más csupán egy kis ész, némi kreativitással keverve. Mindennapjaim elég unalmasan telnek, de nem a hétköznapi értelemben vett unalmasan. Mondhatjuk inkább, hogy monotonan. Körülbelül minden nap ugyan azt csinálom. Felkelek kettő körül (persze délután), aztán kaja satöbbi, s net. Aztán alig kelek fel a gép elől. (msn forever^.^) De azért valamilyen szinten engem is meg lehet érteni..Legalábbis asszem.:D Ott van Gábor, akivel alig találkozhatok egész nyáron, meg hát ugye a legújabb pletykákról is tudomást kell szerezni valahogyan...XD Azt hiszem az msn már-már családtaggá vált nálam.XD Persze azért ha barátokkal vagyok, akikkel nem lehet unatkozni, egyáltalán nem tűnik fel a hiánya. Neeem...nem vagyok függő....Vagy igen? Mindenesetre nem hiszem. Kb csak Gábor miatt ülök itt egész nap, na meg még egy pár ember miatt. De szoktam én ám a netezésen kívül mást is csinálni. Mondjuk olvasni is szoktam.....meg tv-t nézni, de azt ritkán. Meg uncsitesómmal és hugommal barangolunk ha az idő megengedi. Na, hát azok a szép napok...^.^ Séta a tóparton, égetjük magunkat mint állat a hülyeségeinkkel, de legalább jól szórakozunk. :-D Ja és igen....Nemsokára falunap..XD S ki lesz a nap fénypontja? Na ki?Xd Drága Krisztike pajtásom.XD Szerintem engem majd le kell fogni...XD Ott kő kövön nem marad az biztos..XD Már alig várom...:D Na mindegy....majd írok még...:D

Addig is foglaljátok le magatokat valami értelmes nettől független dologgal!:D 

Ui.: És nem szoktam állatokat ölni! 

A Dalai Láma

Mese vs. fantasy

2008. júl. 5. 2008. júl. 5. 16:14
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Gondolatok...
Mese:

A mese a hagyományos megfogalmazások szerint olyan történet, amiben olyan népi figurák szerepelnek, mint tündérek, koboldok, manók, szörnyek, óriások, beszélő állatok és gyakran varázslatok is. A mese ezen klasszikus formájában sokkal inkább az "egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl" fiktív világában játszódik, mint valódi helyszíneken vagy időben. Csodás, valószerűtlen elemekkel átszőtt általában fiktív térben és időben lejátszódó eseményeket ábrázol, a csoda természetes benne. A reális világot képviselő szereplők többnyire csak típusok (legkisebb fiú, öreg király, özvegyasszony, okos lány). Ők legtöbbször képzeletbeli hősökkel (sárkányokkal, óriásokkal, boszorkányokkal) viaskodnak. Az események is valószerűtlenek, de egy sajátos, mesei logikán belül maradva az egyik esemény már lehetőbbé teszi a másikat. A szereplők élese nelkülönülnek jókra és rosszakra, a végkifejletben mindig diadalt arat a jó, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Hagyományos mesének tekinthető tehát minden olyan fejlemény, amely a károkozástól vagy hiánytól különféle közbeeső funkciókon keresztül a házasságig, meggazdagodásig vagy más megoldás értékű funkcióig vezet.

Azokban a kultúrákban, ahol a boszorkányokat és démonokat valóságosnak tekintik, a mese és legenda határai elmosódhatnak, mivel ekkor a mesét a mesemondó és a hallgató is úgy tekinti, mint aminek történeti vonatkozásai vannak. A mese azonban – az eposztól és legendától eltérően – csak felületesen hivatkozik vallásra, valóságos helyszínekre, személyekre vagy eseményekre.

A népmesék: A legősibb műfajok egyike. Írásos emlékek alapján mesék már több ezer éve léteznek, bár korábban nem tekintették külön irodalmi műfajnak őket. Mesével az eredeti, szájhagyomány útján terjedő formájában és irodalmi művekben is találkozhatunk. Az egyes mesék történetét azért is meglehetősen nehéz nyomon követni, mert csak írott formájukban maradandóak.

Az angol "fairy tale" műfaji megnevezéssel először Madame d'Aulnoynál találkozhatunk. A világ minden táján az évszázadok során keletkezett irodalmi alkotásokban sok helyen találkozhattunk mesékkel és a mesegyűjtő néprajzkutatók majd minden kultúrában találtak mesét.

A modern mese kialakulása: A mese definíciója a XX. század második felében (és a XXI. elejére) sok más irodalmi műfajhoz hasonlóan jelentősen átalakult, köszönhetően többek közt olyan szerzőknek, mint Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Csukás István vagy a legújabb időkből a verses mese megújítója, Varró Dániel, akik e klasszikus fogalmakat (legkisebb királyfi, öreg király, sárkány, óriás, fele királyság, mesés kincs) a mai világ tartalmi és formai elvárásaihoz, a "mai kor tempójához" alakították át, igazították és finomították, mind a szereplők, mind a cselekmény tekintetében.

Így mese ma már születhet legkisebb fiú, boszorkány, királylány vagy sárkány nélkül is, sőt, helyüket átvették a hétköznapi kisfiúk-kislányok, a gonosz szomszéd nénik és kétbalkezes betörők, vagy a mezei halandók számára például egyszerű háziállatnak látszó, igazi valójában csak a főhősnek megmutatkozó és számára tündér-szerű képességekkel megáldott szereplők, a tömérdek arany és ezüst helyét pedig a kevésbé konkrét, ám érzelmileg annál fontosabb barátság és bizalom. Vagyis a mese - akár akarjuk, akár nem - "megy" a világ után, hogy az újabb nemzedékeknek a mai kérdésekre is válaszokkal szolgálhasson - akárcsak a többi epikus és lírai mű - hisz miért pont az a műfaj maradna ki, amivel először találkozunk életünkben.

Ezekben a modern mesékben már nem a különös lények és a varázslat jelentik a közösséget a mese hagyományos formáival, hanem az a mód, hogy a (nemcsak) gyermek olvasóknak lehetőséget adnak arra, hogy az olvasás ideje alatt egy olyan világba csöppenjenek, ahová álmaikban vágynának.

És ezen XX.-XXI. századi szerzők meséi bizonyítják, hogy a mese immár véglegesen túlnőtt klasszikus definíciós keretein; nem egyszerűen új formája született, hanem azt is bizonyította, hogy mindig is képes lesz a változásra, az aktuális korokhoz való "sosem felnövésre" : mindig gyerekek maradhatunk.

A mese eredete szerint lehet: Népmese Feldolgozások: Grimm testvérek, Arany László, Benedek Elek, Illyés Gyula, Berze Nagy János, Ortutai Gyula, Műmese pl.: Andersen, Lázár Ervin, J.K.Rowling, Janikovszky Éva, Csukás István

A mese formája szerint lehet: verses mese, prózai mese

A mese műfajai: mese Tündérmese, Tanmese(fabula): állatmese, növénymese, Tréfás mese: hazugságmese Formulamese: láncmese, vég nélküli mese, csalimese

 

Fantasy:

A fantasy egy irodalmi műfaj, illetve a műfaj köré szerveződő filmes, szabadidős (és egyéb) kultúra. Régebben a kritikusok nem tekintették „irodalmi” műfajnak a szó klasszikus értelmében („igényes” „szépirodalom”); és az irodalmi lexikonokban sem szerepelt címszóként; mára a legkiemelkedőbb, e műfajba tartozó remekeket vita nélkül szépirodalmi műveknek mondhatjuk. Az Aurin Fantasy Enciklopédia nyomán e műfajt a következőképpen határozzuk meg:

A fantasy a huszadik század fordulóján induló, és a század második felében kibontakozó fantasztikus irodalmi, képzőművészeti, és iparművészeti stílus, amely az angolszáz irodalomban fejlődött először önálló irányzattá, de mára eltérő formákban más európai nemzetek művészeteiben is jelentkezett. Fő jellemzője, hogy a tartalma (történet/kép/hang) olyan elképzelt, mitikus jellegű, valamilyen tekintetben mindig irreális, az író által teremtett, csak annak fantáziájában létező alternatív világokba mint keretbe van ágyazva, mely felépítésében, fizikai és etikai törvényeiben, értékeiben, élőlényeiben, rokonságot mutat a vallások és mítoszok által megteremtett képzeletbeli világokkal. A fantasy ezek felépítésében – írótól, műtől függően – egyaránt (akár egyazon műben is) merít a gótikus romantika történeteiből, a középkori lovagvilág hősi énekeiből és lovagregényeiből, az ókori és kora középkori – különösen az északi, kelta, germán, skandináv – mítoszokból és eposzokból, illetve a vele rokon (de nem azonos) science-fiction műfaj által teremtett világokból. A fantasy műfaj köré egész kultúra szerveződött, melyben vannak szerepjátékok, filmek, „világépítő” klubok, kizárólag fantasyt forgalmazó könyvkiadók, és hasonlók.

A fantasy kezdeti szárnypróbálkozásai már a romantika korában is megjelentek (Ernst Theodor Amadeus Hoffmann: Az arany virágcserép, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Zalán futása), de igazi megalkotóinak a századfordulón vagy a huszadik század második felében élt J.R.R. Tolkien, Michael Ende, H.P. Lovecraft tekinthetők. A fantasyt egyértelműen Tolkien regénytrilógiája, A Gyűrűk Ura emelte ki az ismeretlenségből és tette elfogadott irodalmi műfajjá.

Rokon műfajok

  • A fantasy műfaj rokon egy másik, régebbi stílusirányzattal, melyet mágikus realizmusnak neveztek. Képviselői közé tartozik többek között Gabriel Garcia Márquez, E. T. Hoffmann, Magyarországon pedig Kodolányi János (utóbbi Tolkiennel nagyjából egy időben alkotott az övéhez hasonló, az ókori mítoszvilágban játszódó regényeket).
  • Ne keverjük össze a fantasyt a science fictionnal, bár e tekintetben vannak viták. Kuczka Péter a Világirodalmi Lexikon egy cikkében a fantasyt a science-fiction egy ágaként sorolta fel, s mindkét műfajban valóban közös (de csak annyi a közös), hogy fikciós, fantasztikus műfajok. Azonban van köztük különbség; míg a science fiction tudományos abban az értelemben, hogy a való világtól való eltérések oka racionális (pl. a technikai haladás eredményeképp elfogadható józan ésszel is), s általában a rendkívüli helyzetek racionalizálására törekszik, addig a fantasynak kifejezetten az irracionalitás és a nem-tudományos (mágikus, mitikus) gondolkodásmód az alapja.
  • Noha éles határ valóban nincs semelyik két műfaj közt, például a Star Wars sorozat, fénykardjaival, űrhajóival és Varázsló-Pap-Harcos Jedi-lovagjaival sikeresen ötvözi a két rokon műfaj egyes elemeit (ezért nem is tekinthető valódi, hamisítatlan science-fictionnak).
  • A fantasyhoz igen közel áll továbbá a mese műfaja, hiszen a fantasy-művek a mítoszok mellett a népmesék világából is sokat merítenek. A két műfajt leginkább a célközönség különbözteti meg: a mesék elsősorban gyerekeknek készülnek, ezzel szemben a fantasy felnőtt olvasókhoz szól. A két műfaj határáról megemlíthetjük J. K. Rowling Harry Potter sorozatát, vagy Michael Ende Végtelen Történetét.

By:Wikipédia

 

Na drágaságom, ezt megkaptad. A wikipédia is az én oldalamon áll.:-D A Halálosztó akkor sem mese....:-D

A Dalai Láma

Má' meg...

2008. júl. 2. 2008. júl. 2. 20:30
még nincsenek kommentek
Kategóriák: minden

Kell találni
egy embert, aki gyönyörűnek hív és nem csak csinosnak. Aki felhív,
amikor bele vagy gabalyodva, aki fennmarad csak azért, hogy lássa,
ahogy alszol.

Várni
egy srácra, aki homlokon csókol, aki akkor is meg akar mutatni az egész
világnak, amikor csapzott vagy, aki a barátai előtt is fogja a kezed.

Várni arra az egyre, aki állandóan emlékeztet rá, hogy mennyire

érdekled őt és hogy milyen szerencsés, hogy vagy neki.

Várni
arra az egyre, aki a barátaihoz fordulva azt mondja, ".......Ő az."

Innentől kezdődik az ijesztegetés:-((



Ha
elolvastad, továbbítsd, ha nem teszed, akkor a srácnak, vagy a lánynak,
vagy Neked nem lesz szerencsétek az életben!!!!........

5 percen belül az igaz szerelmed hívni vagy üzenni fog.

>Ma éjfélkor az igaz szerelmed rájön, hogy szeret téged.

Valami jó fog történni veled, kb. holnap délután

13:42-kor, bárhol vagy is.

Szóval készülj fel életed legnagyobb élményére.

Ha megtöröd a láncod, problémás kapcsolatokkal fogsz küzdeni

hátralévő életed jelentős részében.

Küldd
el ezt a levelet minden ismerősödnek 15 percen belül, hogy folytasd a
láncot.... és hogy megspórold magadnak az érzelmi

stresszt.... légy nagyon óvatos

 

Hát,bazd meg....Köszike, de megvagyok a jó tanácsaid nélkül is...
Hogy én mennyire utálom a körleveleket^.^ De olyan jó őket olvasni....Jó látni, hogy van annyi de annyi hülye a világon aki elhiszi ezt a sok marhaságot. Na persze a körlevelek első része néhol még értelmes dolgot dolgoz fel (máramelyik...), de az a "küld tovább mert meghalsz" stílus nekem egyáltalán nem jön be. Tudják hova tegyék ezek a szerencsétlenek a jó tanácsaikat...(Inkábbnemíromlemertnempublikus) Na mindegy is...Csakmegjegyeztem így magamnak, nem is tudom minek....A további jó körlevélmentes szép délutánt mindenkinek...

A Dalai Láma

Régebbiek | Végére »